Prága III. - kávé, sör

22 04 2007

Ne igyatok Prágában kávét! Nem szabad! Szar!

Komolyan, rosszabb, mint a szlovák vagy a horvát. Igyatok porból készültet, vagy menjetek egy rohadt drága kávézóba, ahol a nagyon finom az elvárt. Na ott ihatót fogtok kapni, de finomat nem valószínű.

Igyatok inkább sört. Azt viszont bárhol és bármilyet.

Van ugye az öt nagy márkájuk, a Pilsner Urquell, a Budweiser, a Staropramen, a Krusovice és a Gambrinus. Ezek adottak, bármikor bárhol fogyasztva garantált a minőség. Sajnos azokat a helyeket, ahol saját főzésű söröket kapni, nem találtuk meg, Kamila sem tudott segíteni. Szegény azon is kicsit megrémült, hogy mikor reggel felkelt és azt látta, hogy hegével sört iszunk a reggelihez. Pedig a reggelit már megettük, csak utána kezdtünk sörözni. Mindenesetre csak az időponttal volt baja, a sörrel nem, ezt később bebizonyította.

Szóval kipróbáltunk egy helyi sört is, olyat, amit nem forgalmaznak külföldön. Legalábbis nem valószínű, mert a neve két szóból áll és tele van sátrakkal, szárnyakkal és áthúzott betűkkel - nem is emlékszem rá -, így pedig nehéz eladni. Azt kell hogy mondjam, ütötte az összes barna sört, amit eddig ittam, a krusovice kivételével. Érdekes, de mint megtudtuk, az összes magyar a krusovicét isteníti, a csehek meg nem szeretik, szerintük túl gyenge. Menjenek a fenébe, elkényeztetett, finnyás helyiek. Ez van, ha az ember benne él a jóban, nehezen értékeli azt. Azt sem tudják, milyen jó nekik.

Egy másik típust hazahoztunk, szintén a már megszokott cseh minőség, értsd: ha van cseh, nem iszom másmilyen sört.
Ahogy én látom, a szar kávé és a jó sör miatt időben kicsit el vannak tolódva az emberek, a nap később kezdődik náluk, viszont az este tovább tart. Az éjjelről nem tudok, sajnos hullaként aludtuk át mindkettőt.


Actions

Informations

10 responses to “Prága III. - kávé, sör”

22 04 2007
merras (17:33:27) :

Hmmmm, Prágában nem ittam szar kávét - a titka az, hogy olyan helyen igyál kávét, ahol ismerős márkajelzést látsz, amit itthon is láthatsz kávézókban.

Mondjuk életem második legszarabb kávéja az tényleg Csehországhoz köthető, valami kisváros büféjében - vazze, több zacc volt benne, mint víz, 3 tonna cukorral se lehetett megédesíteni, valami borzasztó volt.

A harmadik legszarabb kávé életemben (és a legszarabb sör is) Németországban várt rám, szerencsére a nálam tapasztaltabb lyányok hoztak magukkal normál Nescafét; a sörön viszont nem tudtak segíteni, 3 euróért olyan borzasztó sört ittam, hogy ihaj.

Életem legszarabb kávéját viszont a New York Palotában fogyasztottam el - annyira perverzen hangzott az itallapról a chilis kávé, hogy muszáj volt kipróbálnom. Nem kellett volna. :)

22 04 2007
kissg (19:38:57) :

Azt is el lehet szarni, asszem segafredot ittam. Mindegy, jó kávét eddig csak itthon tesóm által készítettet, kávézóban drágáért, vagy szlovéniában és olaszországban bárhol ittam.
Ez a két ország az, ahol egy kisváros büféjében is jobb kávét kapsz, mint az itthoni márkás helyek nagy részében. Legalábbis szlovénia olaszországhoz közelebbi felében :)

22 04 2007
Blem (22:07:59) :

legkozelebb menjetek el a U medvedici-be, a legkissebb sorfozde pragaban (szvsz csehorszagvan is) a 2 50 literes usttel. felbarnat foznek. ha a nyitraiakra hivatkoztok akkor a sorfozo mesternek elborul az agya. masfel nap alatt 3x cserelt femhordot a pincer :)))

23 04 2007
kissg (08:30:33) :

címet, koordinátát, térképvázlatot, bármit pls. össze kéne gyűjteni a jó helyeket…

23 04 2007
Endre (11:23:57) :

hogyhogy nem jó a horvát kávé ??? :upset:

a Franck tipusunak párja nincs a bérces balkánon …

23 04 2007
kissg (12:25:09) :

A bérces balkánon lehet, de én akkor sem ittam kint jó kávét.
Különben is, mi ez a mánia a kávétípusokkal? A kenyai olasz pörkölésű arabica kávét is el lehet rontani, ha szarul főzik le.

23 04 2007
Endre (12:42:50) :

dunno
ne, fogyasztrom,hameg igen,akkó mind1.

lenylem,s kész

26 04 2007
merras (20:40:12) :

Endre: akkor nem ittál jó kávét még. Ha egyszer lesz rá lehetőséged, akkor nézz el egy Starbucksba - sajnos legközelebb csak Bécsben van olyan, igaz, ott négy példányban is… évek óta tartja magát a pletyka, hogy Budapesten is lesz végre, a legutóbbi hírek szerint az Andrássy úton.

27 04 2007
kissg (08:16:20) :

Te Starbucks mániás :)
Bemész egy Semiramis-ba és ha az erőset szereted, kérsz egy kenyai olasz pörkölésűt, ha a lágyat és krémeset, kérsz egy etióp francia pörkölésűt. Vagy elmész egy jó nevű kávézóba és ott is kapsz finomat - nem chiliset kell kérni :) Nálunk is van jó kávé, csak meg kell találni.

Az a tuti pesten, hogy akkora a verseny, hogy nem nagyon tehetik meg, hogy szar kávét adjanak. Ugyanez igaz Prágára is, csak ott a sörrel vannak így.

27 04 2007
merras (10:40:37) :

Ezért lehet jó Supermannek lenni: reggel elrepülsz Olaszországba, hogy igyál egy finom kávét, délben bedobsz valami kínai kaját Kínában, este meg átugrasz Prágába sörözni egyet. :)

Leave a comment

You can use these tags : <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek