miért engem? miért ennyiszer? he? (mellékletként a nyomkövetésről)

21 05 2008

Basszus, ezt nem hiszem el. Írtam egy önsajnáltató post-ot arról, hogy mennyire baszogat az élet, erre nem szöveg nélkül jelenik meg? Persze nem mentettem el előtte, így semmi nem maradt meg.

Az volt a lényege, hogy kezdek beletörődni, hogy az élet baszogat, a világ meg szar. ( Kitöröltem, ne keressétek.)

Mindegy, ez van. Egy újabb nap a Földön…

De ha már írok és az eredeti témának lőttek, írok kicsit a nyomkövetésről:

Van egy technológia, amit úgy neveznek, RFID. Rádiófrekvenciás azonosítás. Elég régen kitalálták, lassan kezd gazdaságossá válni a széles körben történő gyakorlati alkalmazása. A lényege, hogy egy azonosítandó objektumra tesznek egy kis chipet, ami bizonyos hatósugáron belül a megfelelő leolvasón azonosítja az objektumot. Mint a mágnescsík a rumosüvegen, de nem csak azt mondja, hogy ez valami, hanem hogy ez bizony egy 25050747-es gyártási számú Matusalem Gran Reserva rum (valójában a 76609401005-öt használja, nem a nevét). Ennek köszönhetően bizonyos boltokban bevásárláskor nem kellene egyesével leszkennelni a vonalkódot, hanem elég a kosarat elhúzni egy érzékelő előtt. Ez az egyik, a hétköznapi ember számára látható eredménye. Valójában a technológia sokkal, de sokkal többre képes (a következő példa is csak egy kis szelete, a bolti ötlet továbbfejlesztése).

Kiépített érzékelőrendszerrel, a kosarakat, bevkocsikat “bepoloskázva” vizsgálható lenne a vásárlók bolton belüli mozgása, melyik pult előtt töltenek el több időt, stb. A számlázórendszerrel összekötve még eredményesebb lehet, hiszen a tényleges vásárlásból látható, hogy a bejárt útvonal marketingeszközei mennyire eredményesek.

Itt jön egy probléma, ki garantálja, hogy csak a vásárolt tételeket kötik össze az útvonallal, a nevünket nem? Bankkártyás fizetésnél ez elég egyszerű lenne. Ki szeretne  nevére szóló, az ő bevásárlási szokásati figyelembe vevő reklámokat kapni? Pl Kovács Géza már másodszor töltött több időt a szeszesital pult előtt, de nem vett semmit, nosza a blokk mellé nyomtassunk neki egy reklámanyagot az akciós piákról, hátha legközelebb vesz is valamit. (ez persze több adatvédelmi problémát felvet, de a példa azért akár életszerű is lehet)

Tehát mint minden új technológiánál, most is az a probléma merül fel, hogy az emberi gátlástalanságot mennyire tudják korlátozni és hogy a korlátozás mennyire gátolja a technológia fejlődését? Korlátozás nélkül ugyanis a naagy és gonosz multik azt csinálnak velünk, kisemberekkel, amit csak akarnak, ugyebár.

Ha jól tudom, az RFID-n alapuló vásárlást már próbálták bevezetni, persze tőlünk balra, csak társadalmi nyomásra le kellett tenniük róla. Részben ezért fejlődik lassabban a technológia is. Másrészről viszont Kaliforniában kötelezővé akarják tenni a gyógyszeres dobozok RFID chippel való ellátását (nem tudom, hol tart most az ügy, majd utánanézek). Ezzel ugyanis komolyabb nyomozás nélkül megállapítható, hogy a gyógyszer nem hamisítvány, nem lopott és nem hibás - a chip ugyanis tartalmazhatja a gyártás helyét (gyár/gyártósor szinten), idejét(másodpercre), szavatosságát, sőt, akár egy egyedi azonosítót is. Pl ha ellopnak egy szállítmányt, lehet tudni, hogy melyik dobozokat vitték el. Így elkerülhető a nem garantált eredetű és állapotú gyógyszerek forgalmazása.

Szóval mindenképp szívunk, csak nem mindegy, hogy mennyire és mi miatt.


Actions

Informations

2 responses to “miért engem? miért ennyiszer? he? (mellékletként a nyomkövetésről)”

21 05 2008
bellamaria (21:38:17) :

Végülis, a lényeget összefoglaltad. Tényleg szar az élet. Ma én is csatlakozom a pesszimistákhoz, nem csak másokat döntök letargiába az írásaimmal

25 05 2008
Cornelius (12:36:45) :

“…az emberi gátlástalanságot mennyire tudják korlátozni…”
Szerintem az emberi gátlástalanság korlátlan, ahogy a butaság és a kegyetlenkedésre való hajlam is az…

Az élet meg - szerintem - olyan, amilyennek éljük. Ha nem tetszik változtass - magadon. Attól, hogy sírunk, hogy szar az élet, jobb nem lesz :P :D

Egyébként az élet olyan mint egy Shakespeare dráma. A végén úgysi mindenki meghal…

Leave a comment

You can use these tags : <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek