Cetlik

Szeretnék elindítani egy népszavazást, csak nem tudom, hogy fogjak hozzá.

Elegem van a heti öt munkanapból. Nem akarok én kevesebbet dolgozni, csak tényleg elegem van a pénteki munkából. Sokkal könnyebb lenne napi 10 órát lehúzni, ha tudnám, hogy a hétvégém három napos.  A heti negyven óra megmarad, a munkáltató megkapja a munkaidejét, én megkapom a háromnapos hétvégémet - a legtöbben jól járnak és senki nem jár rosszabbul. Napi tíz óra még kibírható.

Vajon meg lenne a szükséges aláírásmennyiség? Lehetne erről népszavazást kiírni? Egyáltalán, megvalósítható?

Basszus, ezt nem hiszem el. Írtam egy önsajnáltató post-ot arról, hogy mennyire baszogat az élet, erre nem szöveg nélkül jelenik meg? Persze nem mentettem el előtte, így semmi nem maradt meg.

Az volt a lényege, hogy kezdek beletörődni, hogy az élet baszogat, a világ meg szar. ( Kitöröltem, ne keressétek.)

Mindegy, ez van. Egy újabb nap a Földön…

De ha már írok és az eredeti témának lőttek, írok kicsit a nyomkövetésről:

Van egy technológia, amit úgy neveznek, RFID. Rádiófrekvenciás azonosítás. Elég régen kitalálták, lassan kezd gazdaságossá válni a széles körben történő gyakorlati alkalmazása. A lényege, hogy egy azonosítandó objektumra tesznek egy kis chipet, ami bizonyos hatósugáron belül a megfelelő leolvasón azonosítja az objektumot. Mint a mágnescsík a rumosüvegen, de nem csak azt mondja, hogy ez valami, hanem hogy ez bizony egy 25050747-es gyártási számú Matusalem Gran Reserva rum (valójában a 76609401005-öt használja, nem a nevét). Ennek köszönhetően bizonyos boltokban bevásárláskor nem kellene egyesével leszkennelni a vonalkódot, hanem elég a kosarat elhúzni egy érzékelő előtt. Ez az egyik, a hétköznapi ember számára látható eredménye. Valójában a technológia sokkal, de sokkal többre képes (a következő példa is csak egy kis szelete, a bolti ötlet továbbfejlesztése).

Kiépített érzékelőrendszerrel, a kosarakat, bevkocsikat “bepoloskázva” vizsgálható lenne a vásárlók bolton belüli mozgása, melyik pult előtt töltenek el több időt, stb. A számlázórendszerrel összekötve még eredményesebb lehet, hiszen a tényleges vásárlásból látható, hogy a bejárt útvonal marketingeszközei mennyire eredményesek.

Itt jön egy probléma, ki garantálja, hogy csak a vásárolt tételeket kötik össze az útvonallal, a nevünket nem? Bankkártyás fizetésnél ez elég egyszerű lenne. Ki szeretne  nevére szóló, az ő bevásárlási szokásati figyelembe vevő reklámokat kapni? Pl Kovács Géza már másodszor töltött több időt a szeszesital pult előtt, de nem vett semmit, nosza a blokk mellé nyomtassunk neki egy reklámanyagot az akciós piákról, hátha legközelebb vesz is valamit. (ez persze több adatvédelmi problémát felvet, de a példa azért akár életszerű is lehet)

Tehát mint minden új technológiánál, most is az a probléma merül fel, hogy az emberi gátlástalanságot mennyire tudják korlátozni és hogy a korlátozás mennyire gátolja a technológia fejlődését? Korlátozás nélkül ugyanis a naagy és gonosz multik azt csinálnak velünk, kisemberekkel, amit csak akarnak, ugyebár.

Ha jól tudom, az RFID-n alapuló vásárlást már próbálták bevezetni, persze tőlünk balra, csak társadalmi nyomásra le kellett tenniük róla. Részben ezért fejlődik lassabban a technológia is. Másrészről viszont Kaliforniában kötelezővé akarják tenni a gyógyszeres dobozok RFID chippel való ellátását (nem tudom, hol tart most az ügy, majd utánanézek). Ezzel ugyanis komolyabb nyomozás nélkül megállapítható, hogy a gyógyszer nem hamisítvány, nem lopott és nem hibás - a chip ugyanis tartalmazhatja a gyártás helyét (gyár/gyártósor szinten), idejét(másodpercre), szavatosságát, sőt, akár egy egyedi azonosítót is. Pl ha ellopnak egy szállítmányt, lehet tudni, hogy melyik dobozokat vitték el. Így elkerülhető a nem garantált eredetű és állapotú gyógyszerek forgalmazása.

Szóval mindenképp szívunk, csak nem mindegy, hogy mennyire és mi miatt.

Van az az idegességi szint, amin túl már minden probléma nevetségessé válik.

Van az a fáradtsági szint, amin túl már semmi sem nehéz.

Van az a terheltségi szint, amin túl már minden mindegy lesz.

Mielőtt tényleg megfulladnál, valahogy mindig levegőhöz jutsz. Amikor pedig azt hinnéd, végre kint vagy, valami újból lehúz. Egy rohadt nagy, állandó fuldoklás az egész. Sosem fulladsz meg és sosem lesz vége.

Mindegy, mit csinálsz, mindig ugyanaz lesz. Igazából csak egy dolgon változtathatsz, hogy hogyan csinálod. Ha már szarság az egész, legalább legyen látványos. Legyen hangos, fröcsköljön. Hadd drukkoljon, aki messziről nézi. Aki meg közel jön vigyázzon, mert lehet, hogy összekoszolja magát. Esetleg pofáncsapom.

Ha már az élet úgyis baszogat, legalább élvezzük.

Boldog Új Évet Mindenkinek

Hogyan állítsunk magunk elé nem várt akadályokat:

1. gondoljuk azt, hogy ügyesek vagyunk és minden a legnagyobb rendben, a jövő a miénk

2. tervezzünk autós kirándulást

3. válasszunk útitársnak egy félelemtől mentes embert

4. élvezzük az utat, a kanyarokat

5. élvezzük a sebességet

6. bambuljunk el

(7 - választható. próbáljuk megmenteni a helyzetet)

Az eredmény garantált, a hatás nagymértékű.

Jelentős pszichológiai terheléssel jár (esetemben közvetlenül a balesetet követő héten biztosításmentes hollandiai bérautóvezetéssel súlyosbítva - erről később).

Az anyagi kár szinte mindig jelentős. 4-7-es pontoktól függő, de jelentős szerepet játszik a szerencse is. Nálunk például igen nagy szerepet játszott - mindketten megúsztuk egy enyhe nyakrándulással, bár nekem kisebb agyrázkódásom is lett.

Anyagi téren már nem jártam olyan jól. Szerencsétlenségemre az autó kora és típusa olyan, hogy csak egyes alkatrészei érnek valamit a bontóknál. Na azokat törtem össze. Jelenleg úgy néz ki, hogy a legértékesebb része az 50 liter benzin a tankban, a négy alig használt lemezfelni és a nyáron kicserélt szélvédő. A javítási költség megegyezik egy 5 évvel fiatalabb használtautó árával.

Újabb probléma, hogy a munkahelyemre csak autóval tudok járni. Amíg nem veszek egy újat, kölcsön kellett kérnem egyet (talán később erről is). Tehát mikor már azt hittem, hogy minden jó, hibáztam és pár másodperc alatt egy nagy rakat feladat és nehézség zúdult a fejemre. De nem panaszkodom, meg tudom oldani és örülök, hogy még van fejem, amire zúdulhat.

Végül a tanulság: egy pillanatra sem engedhetjük ki a kezeink közül az irányítást, az élet bármikor ránk támadhat.

Nemrég végigolvastam az Átjáró sorozatot. Óvtak tőle, mondták, hogy csak az első regény jó. És tényleg. Nem volt különösebb bajom a többivel sem, csak nem kötöttek le annyira. Kicsit fölöslegesnek éreztem őket.

Viszont pár nappal az utolsó rész elolvasása után eszembe jutott az egész és jót nevettem magamban. A történetben -röviden és laikus módon összefoglalva- a világegyetemből eltűnt egy tömegmennyiség, aminek eredetileg ott kellett volna lennie. Történt, hogy a munkahelyemen (csak körülbelüli számokat írva) egy szállítólevélen volt 1500 kiló, 900 darab sajt. A rendszerbe be lett regisztrálva először egy 1500 kilós, 600 darabos, majd egy 400 kilós, 300 darabos szállítmány. Tehát a darabszám megvan, csak a valóságban az adminisztrálthoz képest hiányzik 400 kilónyi tömeg.

Rögtön ezután eszembe jutott egy novella, amit nem tudom hol olvastam és nem emlékszem sem a szerzőre, sem a címre. Abban egy fedeb okoz adminisztrációs gondokat.

Szóval szép és vidám napom volt. Hiába, majdnem minden scifi, ha pedig nem, van köze hozzá.

2 óra 4 perc 26 másodperc.

2007 szeptember 30. óta ez a maratoni futás új világrekordja. A beállító Haile Gebrselassie, helyszín a 34. berlini maraton. Hihetetlen teljesítmény.

A versenysport (fizikai, csapat, szellemi, vagy akár technikai) egy másik világ. Csak kívülállóként figyelem és csodálom az eseményeit. És egy kicsit irigykedem is.

Előre leszögezzük, nem tudunk jól angolul, pláne nem tudományos szinten. Így az angolul jobban beszélőknek vicces lehet látni, hogy mit értünk félre a Scientific American egyik cikkében. Röviden amit kihámoztunk belőle:

Az evolúció folyamán a skizofréniát “okozó” gének elsőbbséget élveztek. Külön-külön lehet egy csomó olyan tulajdonságuk, ami hasznos, sőt, szükséges volt a túléléshez, a fejlődéshez, viszont összességükben mellékhatásként megkönnyítik a skizofrénia kialakulását.

Az ember hajlamosak azt hinni, hogy ha valami rossz, azt meg lehet szüntetni, ki lehet iktatni. Hogy vannak dolgok, amik egyenes irányban a tökéletes felé vezetnek bennünket. Mint például a természet. Úgy gondoljuk, hogy a dinoszauruszokat egy meteor-becsapódás pusztította el. Pedig pusztán csak nem tudtak a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni. Ami addig (bármi történt is) segítette a fejlődésüket, az onnantól hiányosságként jelent meg.

Ki tudja, mi meddig húzzuk? Miféle hiányosságok, rejtett hibák vannak az eddig olyan sikeresnek tartott génkészletünkben? Tudja a fene. Személy szerint reméljük, minél később derül ki.

Régi és lassú. Viszont jó történet, jó mondanivaló. Régóta meg akartam nézni, így persze az elvárások is nagyok voltak, de nem csalódtam.

A történet ma is aktuális, bármennyire elavult a környezet. A mondanivaló most is él, bár emiatt inkább Csáth Gézát kell dícsérni. Mindenesetre a filmes megvalósítás is tökéletes volt, csak kicsit lassú.

Talán beleférne 45 percbe, passzolna egy századforduló környéki magyar novellákat bemutató sorozatba. Kár, hogy elhanyagolható az igény egy ilyen sorozatra.

A moziunnep.hu oldala a filmről.

Nem vagyok egy nagy kritikus, de szerintem tök jó volt. Elmebeteg film elmebetegekről (talán elmebetegeknek?). Mondanivalót nem sokat találtam benne, a sztoriban is volt jópár ismerős elem. Nincs benne sok vér, nincsenek látványos grafikai megoldások, de a hanghatások nagyon a helyükön vannak és a feszültségfokozó jelenetek is eltaláltak.

A film összhatása nagyon jó. Teljesen beteg dolgok voltak benne, de a hihető fajtából. Miközben néztem, csak reméltem, hogy a valóságban nincs ilyen. Nem vagyok benne biztos, de őszintén remélem.

Ha esetleg megnéztétek, ne felejtsétek: Kitartás!

Egy hétig autó nélkül voltam.

Van egy ismerősöm, aki azóta, hogy letette a jogsit nem utazott tömegközlekedési eszközzel. Már sokkal jobban megértem őt. Kicsit elpuhultam idén.

A héten mindig odanéztem, ahova parkolni szoktam vele. A járdán néztem a többi autóst. Kanyarok és utak emlékei rémlettek fel bennem. Hiányzott. És amikor végre újra beleülhettem, úgy éreztem, hogy nincs semmi gond, most már minden rendben lesz.

Sürgősen le kell szoknom róla, hátha újból élménnyé válik és nem az autóval közlekedés lesz a “természetes” állapotom. Nem akarom, hogy a MÁV vagy a BKV legyen az élmény. Az sokkal rosszabb.

Megaztán olcsóbb is lenne. A MÁV-jegy Vácra kicsit több mint a fele a benzinköltségnek (öreg autóm van 7,5-ös fogyasztással). Tehát ha egy autóban ketten utaznak, már megéri autóval közlekedni, legalábbis városok között. Sajnos egyedül szoktam járni. Kéne csinálni egy hirdetőfelületet, ahova az autósok felírják, mikor/honnan/hova mennek és a benzinköltségbe beszállva velük lehetne utazni. Az lenne csak a fantasztikum. Magyarok, akik figyelembe veszik a többi embert.