Cetlik

Nemrég végigolvastam az Átjáró sorozatot. Óvtak tőle, mondták, hogy csak az első regény jó. És tényleg. Nem volt különösebb bajom a többivel sem, csak nem kötöttek le annyira. Kicsit fölöslegesnek éreztem őket.

Viszont pár nappal az utolsó rész elolvasása után eszembe jutott az egész és jót nevettem magamban. A történetben -röviden és laikus módon összefoglalva- a világegyetemből eltűnt egy tömegmennyiség, aminek eredetileg ott kellett volna lennie. Történt, hogy a munkahelyemen (csak körülbelüli számokat írva) egy szállítólevélen volt 1500 kiló, 900 darab sajt. A rendszerbe be lett regisztrálva először egy 1500 kilós, 600 darabos, majd egy 400 kilós, 300 darabos szállítmány. Tehát a darabszám megvan, csak a valóságban az adminisztrálthoz képest hiányzik 400 kilónyi tömeg.

Rögtön ezután eszembe jutott egy novella, amit nem tudom hol olvastam és nem emlékszem sem a szerzőre, sem a címre. Abban egy fedeb okoz adminisztrációs gondokat.

Szóval szép és vidám napom volt. Hiába, majdnem minden scifi, ha pedig nem, van köze hozzá.

Végre megvan. Egy éve vártam, nagyjából akkor jegyeztem elő rá az antikvarium.hu-n. Ma megérkezett.

Címe: Ugrás a jövőbe

Szerzők: A. Sztrugackij, B. Sztrugackij

41 éves, kicsit kopott, de amúgy jó állapotban van. Az előző tulaj a Magyar Kábel Művek könyvtára volt (van manapság cégeknél irodalmi könyvtár?).

Hogy tartalomra milyen, azt nem tudom, de szerintem a szokásos Sztrugackij szintet fogja hozni. És ami a legfontosabb, ha minden igaz, akkor ezzel minden magyarul megjelent Sztrugackij regényt és novellát beszereztem - kivéve a talán fél éve a galaktikában megjelent novellát. Arról lemaradtam, majd be kell pótolnom.

Jó nap ez a mai.

”

- Ellenség, ellenség… - csóválta a fejét Milja néni. - Ezt a szót már rég el kellett volna felejteni. Miért nem fértél össze velük?

- Én?

- Te bizony. Neked mit ártottak?

- Ezt nem könnyű megmagyarázni. Bonyolult dolog. Állami ügy.

”

Idézet Kir Bulicsov Az utolsó háború című regényéből. Elsőre és felületesen olvasva nehezen komolyan vehető a regény, olyan, mint egy mese. A kapitány ócska sztorikat mesél, a konyhában egy idősebb nő törölgeti a porcelán kávéscsészéket, a békaszerű idegenek teáznak.

Legalábbis ez tűnik ki elsőnek. Nem tudom, mikor írta, miért így írta, a lényeg, hogy a regény ilyen. Imádom. Most olvasom harmadszor és csak most kezdem meglátni benne az apróságokat, amiktől zseniálissá válik. Mint a fenti idézet. A tökéletes naivitás és egyszerűség találkozása az évszázadok alatt felgyülemlett előítéletekkel, paranoiával és ostobasággal.

Az űrhajó olyan benne, mint egy kellemes társasház - egyészen addig a pillanatig, amíg fel nem ébred az első bolygólakó és rá nem csodálkozik. Ugyanis a történet olyan szereplőkkel kezdődik, akiknek a hajón szereplő technikai megoldások teljesen szokványosak. Akkor pedig minek kiszínezni, felhívni rá a figyelmet? Elég megrajzolni a körvonalakat. Amikor pedig már az újak is megszokják, újból szükségtelen. Egyszer fontos, akkor ott van.

A karakterek rajzfilmszerűen sablonosak, a történet naiv. Mert nem az fontos, hogy mi történik, sem az, hogy a karakterek hogyan alakulnak, fejlődnek. A lényeg az, hogy megértsük, mi, ostoba, realisztikus és grandiózus formákat hajszoló olvasók, hogy mit jelentenek, takarnak az egyszerű sablonok.

A kapitány ócska sztorikat mesél újra és újra, mindig más tanulságot levonva. Nem számít, mik a tanulságok. Nem számít, miért azok, amik. Nem számít, miért meséli újra őket. Nincs háttérgondolat, nincs cél. Csak a tény: a kapitány ócska sztorikat mesél újra és újra, mindig más tanulságot levonva.

Ez egy egyszerű írás, egyszerűségében pedig zseniális. Minden, ami benne van pont arra való, amire használják. Például az elsőtiszt is pont arra való, hogy elsőtiszt legyen. Se többre, se kevesebbre. Pont arra.

Önkényesen kiragadott szövegrészlet egy solariás cikkből (solariáról később:)):

“újra megjelenteti …, átdolgozott, kibővített és egyesített díszkiadásban“

újra megjelenteti: biztos elfogyott, tök jó, hogy lehetőséget adnak az olvasóknak újra hozzájutni.

átdolgozott: hmm… az első nem volt jó? vajon mi volt vele a baj?

kibővített: hmmhmm… az első nem volt teljes? kimaradt belőle valami fontos?

egyesített: tök jó, egy újabb bazinagy könyv, amit ha megvennék, nem tudnám hova rakni…

díszkiadás: …és nem tudnám rendesen forgatni. Apropó, ünnepel valamit? Az újrakiadást? Vagy az átdolgozást? Talán a kibővítést? Várjunk, nem, biztos az egyesítést.

Nem ismerem az írót, talán ha két írását olvastam. Semmi bajom azzal, hogy ő személy szerint mit, mikor és hogyan jelentet meg.

Bajom úgy általában az átdolgozott, kibővített és egyesített díszkiadásokkal van. Meg az olvasókkal, akiknek amint meglátják ezt a négy bűvös szót, felcsillan a szemük, megnyalják a szájuk szélét és rohannak megvenni. Jó, nincsenek olyan sokan, de a hazai scifi könyvkiadás tendenciáit és eddigi “sikereit” tekintve ők vannak többségben.

Teljességgel eltévedtem a scifi könyvekben. Nincs semmi tájékozódási pontom. Néha olvasok egy-egy hiteles véleményt, az segít, de már az olvasókban sem bízom. Nincsenek nagy igényeim, elolvasom én a szart is (olvastam is már jónéhányat), csak lássam benne a minőségre és nem másra való törekvést. Ehelyett mit látok? Mindenkinek Mégtöbb, Mégnagyobb, Mégátdolgozottabb, Mégkibővítettebb, Mégegyesítettebb és Mégdíszesebb könyvek kellenek.

Úgy látszik, a minőségre törekvés iránti igényemmel kisebbségben vagyok. Nemsokára eljutok oda, hogy minden eszközt megragadok az akaratom érvényesítésére. Digitális paradicsommal és tortával fogok dobálózni, odaláncolom magam fórumokhoz és mindenkinek beszólok.

De az is lehet, hogy egyszerűen, egyértelműen és megcáfolhatatlanul megmutatom, hogy nekem van igazam. Vagy mindkettő. Majd meglátom, milyen kedvem lesz.

Ja, bocs, Fonyódi Tibor, semmi személyes nem állt szándékomban.