Cetlik

Basszus, ezt nem hiszem el. Írtam egy önsajnáltató post-ot arról, hogy mennyire baszogat az élet, erre nem szöveg nélkül jelenik meg? Persze nem mentettem el előtte, így semmi nem maradt meg.

Az volt a lényege, hogy kezdek beletörődni, hogy az élet baszogat, a világ meg szar. ( Kitöröltem, ne keressétek.)

Mindegy, ez van. Egy újabb nap a Földön…

De ha már írok és az eredeti témának lőttek, írok kicsit a nyomkövetésről:

Van egy technológia, amit úgy neveznek, RFID. Rádiófrekvenciás azonosítás. Elég régen kitalálták, lassan kezd gazdaságossá válni a széles körben történő gyakorlati alkalmazása. A lényege, hogy egy azonosítandó objektumra tesznek egy kis chipet, ami bizonyos hatósugáron belül a megfelelő leolvasón azonosítja az objektumot. Mint a mágnescsík a rumosüvegen, de nem csak azt mondja, hogy ez valami, hanem hogy ez bizony egy 25050747-es gyártási számú Matusalem Gran Reserva rum (valójában a 76609401005-öt használja, nem a nevét). Ennek köszönhetően bizonyos boltokban bevásárláskor nem kellene egyesével leszkennelni a vonalkódot, hanem elég a kosarat elhúzni egy érzékelő előtt. Ez az egyik, a hétköznapi ember számára látható eredménye. Valójában a technológia sokkal, de sokkal többre képes (a következő példa is csak egy kis szelete, a bolti ötlet továbbfejlesztése).

Kiépített érzékelőrendszerrel, a kosarakat, bevkocsikat “bepoloskázva” vizsgálható lenne a vásárlók bolton belüli mozgása, melyik pult előtt töltenek el több időt, stb. A számlázórendszerrel összekötve még eredményesebb lehet, hiszen a tényleges vásárlásból látható, hogy a bejárt útvonal marketingeszközei mennyire eredményesek.

Itt jön egy probléma, ki garantálja, hogy csak a vásárolt tételeket kötik össze az útvonallal, a nevünket nem? Bankkártyás fizetésnél ez elég egyszerű lenne. Ki szeretne  nevére szóló, az ő bevásárlási szokásati figyelembe vevő reklámokat kapni? Pl Kovács Géza már másodszor töltött több időt a szeszesital pult előtt, de nem vett semmit, nosza a blokk mellé nyomtassunk neki egy reklámanyagot az akciós piákról, hátha legközelebb vesz is valamit. (ez persze több adatvédelmi problémát felvet, de a példa azért akár életszerű is lehet)

Tehát mint minden új technológiánál, most is az a probléma merül fel, hogy az emberi gátlástalanságot mennyire tudják korlátozni és hogy a korlátozás mennyire gátolja a technológia fejlődését? Korlátozás nélkül ugyanis a naagy és gonosz multik azt csinálnak velünk, kisemberekkel, amit csak akarnak, ugyebár.

Ha jól tudom, az RFID-n alapuló vásárlást már próbálták bevezetni, persze tőlünk balra, csak társadalmi nyomásra le kellett tenniük róla. Részben ezért fejlődik lassabban a technológia is. Másrészről viszont Kaliforniában kötelezővé akarják tenni a gyógyszeres dobozok RFID chippel való ellátását (nem tudom, hol tart most az ügy, majd utánanézek). Ezzel ugyanis komolyabb nyomozás nélkül megállapítható, hogy a gyógyszer nem hamisítvány, nem lopott és nem hibás - a chip ugyanis tartalmazhatja a gyártás helyét (gyár/gyártósor szinten), idejét(másodpercre), szavatosságát, sőt, akár egy egyedi azonosítót is. Pl ha ellopnak egy szállítmányt, lehet tudni, hogy melyik dobozokat vitték el. Így elkerülhető a nem garantált eredetű és állapotú gyógyszerek forgalmazása.

Szóval mindenképp szívunk, csak nem mindegy, hogy mennyire és mi miatt.

Előre leszögezzük, nem tudunk jól angolul, pláne nem tudományos szinten. Így az angolul jobban beszélőknek vicces lehet látni, hogy mit értünk félre a Scientific American egyik cikkében. Röviden amit kihámoztunk belőle:

Az evolúció folyamán a skizofréniát “okozó” gének elsőbbséget élveztek. Külön-külön lehet egy csomó olyan tulajdonságuk, ami hasznos, sőt, szükséges volt a túléléshez, a fejlődéshez, viszont összességükben mellékhatásként megkönnyítik a skizofrénia kialakulását.

Az ember hajlamosak azt hinni, hogy ha valami rossz, azt meg lehet szüntetni, ki lehet iktatni. Hogy vannak dolgok, amik egyenes irányban a tökéletes felé vezetnek bennünket. Mint például a természet. Úgy gondoljuk, hogy a dinoszauruszokat egy meteor-becsapódás pusztította el. Pedig pusztán csak nem tudtak a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni. Ami addig (bármi történt is) segítette a fejlődésüket, az onnantól hiányosságként jelent meg.

Ki tudja, mi meddig húzzuk? Miféle hiányosságok, rejtett hibák vannak az eddig olyan sikeresnek tartott génkészletünkben? Tudja a fene. Személy szerint reméljük, minél később derül ki.

Legutóbbi sfportal talin amin ott voltam, felvetettem az ötletet, hogy el kéne menni egy obszervatóriumba megnézni a csillagokat. Ugyanis láttam egy bazi nagy táblát Pencen, amire az volt írva, hogy OBSZERVATÓRIUM és még egy jobbra mutató nyíl is volt rajta. Penc kis falu, messze a városok fényétől, szmogtól. Gondoltam biztos tök szép tiszta ott a levegő, jól lehet látni az eget.

Ma elmentem megnézni közelebbről és hogy esetleg szerezzek valami elérhetőséget, amin keresztül meg lehetne beszélni a látogatást. Gondoltam a falu szélén találok majd egy kis kupolás fehér épületet, ahol egy kedves csillagász odaenged a távcsövéhez. Ó, én naiv… Bár felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki és miért finanszírozna egy bazidrága, bárhova telepíthető berendezést mindentől távol(bocs, penciek), de nem foglalkoztam vele túlságosan.

Lefordultam a főútról arra, amerre a tábla mutatta. Néztem a falu végi épületeket, semmi. Mentem tovább az úton, bár ismerve a falukból kivezető utakat, nem sok jóra számítottam. Ennek ellenére az aszfalt nem tűnt el, és bár öreg volt és fel volt töredezve, meglepően masszívnak tűnt. Pedig a traktorok és kombájnok rendesen tönkre tudnak tenni egy utat.

Szóval mentem elfelé a falutól, gondoltam tuti vezet valahova az út, ha már egyszer megépítették. Aztán feltűnt, hogy a kanyarokban végig masszív fémkorlát van - egysávos noname utaknál nem szokás. Majd feltűnt, hogy végig közvilágítási lámpák vannak - ez sem túl gyakori. Majd elmentem egy transzformátorház-szerű épület mellett, amibe elég vastag villanykábelek mentek. Kezdtem magam úgy érezni, mintha Az idő peremén című novellában lennék (50. Galaktika, írta Donald A. Wollheim).

Kiértem egy domb tetejére és véget értek a kanyarok. Kis egyenes szakasz után egy karbantartott, masszív fakapuban az út is véget ért. Körbe szántóföld, bozót, erdő. A kerítésen belül parkoló, hófehér épület, szépen nyírt sövény, zöld fű (mostanában inkább sárgás szokott lenni). Kerestem a fegyveres őröket, az automatikusan rám, mint mozgó objektumra fókuszáló kamerákat. Nem voltak. Mindenütt csend.

A kapun három tábla és egy kapucsengő volt. Az egyik tábla “Kutyával őrzött terület” feliratú volt, a másikra fel volt erősítve egy naplóféleség “HARD DISK” fejléccel és furcsa kódokkal.

A harmadik egyszerre magyarázott meg mindent és zavart össze. A lelkesedésem elmúlt, a reményeim nagyot puffantak a forró aszfalton. Ez állt rajta: “Földmérési és Távérzékelési Intézet - Kozmikus Geodéziai Obszervatórium” (felírtam, megjegyezni nem tudtam volna). Itt biza mincsenek más csillagok, bolygók után leskelődő távcsövek. Összezavart, mert nem értettem a nevet. Hogy jön a földmérés a kozmikushoz? Hogyhogy geodéziai obszervatórium? Rákerestem a neten, megtaláltam: FÖMI - KGO Kicsit utánanéztem és megértettem, hogy mit csinálnak - ahogy azt is, hogy csillagnézésre másik helyet kell keresni.

(Ja, az épületet 1976-ban adták át, gondolom az út azóta van meg - régen ha kellett, belenyomták az anyagot rendesen az építkezésekbe)

Autóval 120 km/órás sebességgel másfél évnyi folyamatos vezetés.

6 literes átlagfogyasztással 266667 liter benzin (70 millió forint), az 267 köbméter. 9 konténer (20 lábas).

1000000 mérföld, vagy 1600000 km. 40-szer a Föld kerülete.

Ekkora távolság kell ahhoz, hogy úgy lássunk napfogyatkozást, ahogy azt az alábbi linken láthatjuk:

http://stereo.gsfc.nasa.gov/gallery/stereoimages/preview/preview_transit.shtml

Speedy lenni nagyon-nagyon pici. Érezni magát kagylószarnak óceánban.